2015. március 9., hétfő

Konzervdobozból virágtartó – variációk egy témára

Nem vagyunk nagy „konzervpusztító” család, de azért, még így is akad néha, egy-egy megüresedett konzervdoboz a háztartásunkban.
Néhány hete úgy döntöttem, holnaptól ezeket sem fogom kidobni, inkább egy kis kreativitással megpróbálok, örök darabot varázsolni belőlük.
Olyan megoldásokat próbáltam keresni, amihez nem kell különleges felkészültség, extra „hozzávaló”, mégis szép és mutatós dolgokat valósíthatunk meg általuk.
A virágtartók készítése, pont ilyen lehetőség volt. Adott a tartó, már csak a dekorációt kell megálmodni rá!
Na, azért, mielőtt neki állna valaki, készüljön fel, a konzervdobozok átalakítása, könnyen beszippanthatja az embert.
Belekezdünk, majd egyik ötlet után jön a másik. Aztán, egyszer csak, azt vesszük észre, hogy jövünk-megyünk a lakásban, és azt nézegetjük, mibe is lehetne felöltöztetni a fémdobozainkat, illetve, meg kéne kérdezni a szomszédot, nincs-e néhány üres konzervdoboza, mert mi, szívesen átvennénk azt Tőle! J
Hát, legalábbis én így jártam! J

1. Parafadíszítés

Pofon egyszerű! Kell hozzá egy konzervdoboz, - amiből a család legkisebb tagja, tudtunk nélkül, már korábban kifalatozta a csemegekukoricát - néhány parafa dugó, egy jó éles kés, ragasztó pisztoly és egy Alkotó.

Az összes előkészület annyi, hogy a dugókat felvágjuk karikákra. Ragasztunk, …aztán, már kész is! Hihetetlen!




2. Dekupázs

Meg kell, hogy valljam a dekupázs technikában nem vagyok túl rutinos, ezért számomra ez a variáció, inkább csak próbálkozás volt.  Kicsit átütőre sikerült, azaz kicsit átüt a fém, J …de, azért nekem így is tetszik!
Aki már profin műveli a szalvéta technikát, annak biztosan ez a megoldás sem fog gondot okozni.

 
3. Rajzoljunk

Ez a kedvencem!
Aki ismer, tudja, gyerekrajz bolond vagyok. Ami dekorálásra vár, azt a lányom kezébe adom (ha tehetem) és engedem, hogy szárnyaljon. Persze az arányokat, nem mindig találja el, de a rajzok imádni valók. Legalábbis nekem… és örök emlékek is!

Így jutott eszembe, hogy a konzervdoboz-virágtartón is jól mutatna, néhány gyerekrajz.
A rajzokat kislányom felvázolta, amit tudott megfestett, amihez már nem volt kedve, azt megcsináltam én helyette.
Az összes hozzávaló az akrill festék és a „tehetség” J


4. Zoknis

Na, ha a parafa dugós megoldás pofon egyszerű volt, akkor a „zokni ruha” még inkább az! Ráadásul fél pár zokni tuti biztos, hogy minden háztartásban van. Ha máshol nem, akkor a szennyes kosár alján arra várva, hogy megkerüljön a párja. J
Szóval, ezt a hosszú ideje féltve őrzött fél pár zoknit most elővehetjük, miközben beletörődünk abba, hogy már soha nem lesz meg a párja. Kicsit hosszabbra vágjuk, mint amekkora a konzervdoboz, majd ráhúzzuk a dobozra és már kedvünkre válogathatunk is a virágok közül, melyik az, amelyik színben pont beleillik az új rucis tartónkba.


Az elkészült variációk:


Talán a zoknis az egyetlen darab, amelyik tényleg csak virágtartónak jó a visszahajtott anyag miatt, a többit felhasználhatjuk, ceruza, vagy bármi más tartónak is.

Jó szórakozást Mindenkinek! J

Kinder-tojás tartóból Minyonok

Ebben a forró nyári kánikulában, csak egy könnyű kis bejegyzéssel jelentkezem. (eredeti bejegyzés 2013. augusztus) A nagy melegben mi is kevesebbet alkotunk, de a „minyonokat” akár a kertben, a szabad levegőn is elkészíthetjük.

Az idei mozifilm sláger számunkra a Gru 2, és abból is a vicces, és tündéri aranyos minyonokat imádjuk, akiknek pont olyan az alakjuk, mint a Kinder-tojás tartónak. J
Szerencsére a barátnőm gyűjti a kis sárga tartókat. „Biztos, jó lesz valamire!”

Mit készítsünk elő?
Kinder-tojás tartókat,
alkoholos filcet
szemeket
kétoldalú ragasztót

és filc anyagot


Hogyan készül?


Kék alkoholos filccel felrajzoljuk a nadrágot, felragasztjuk a szemet/szemeket, fekete filccel megrajzoljuk száját, a jellegzetes védő szemüveget,és a haját, végül filcből talpakat vágunk, amit kétoldalú ragasztóval felragasztunk Minyonka lábának …és kész! kb 20 perc. J
Voltak próbálkozások filc nadrággal, de nem túl praktikus.
Kezük is azért nincs, mert felrajzolva nem lenne mutatós, bári másból ragasztva pedig, nem lenne túl tartós.
Elkészítésükben szempont volt, az egyszerűség és a strapabíróság, ill készítésük könnyű, közös program lehet gyermekünkkel. A nadrágfestésben, ragasztásban, ötletelésben kitűnő partnerek lehetnek számunkra.


Az elkészült minyonok vidám színfoltok lettek a játékok között, már csak a birtokba vételre várnak!